A Spanyolrszágban kialakult helyzet is az európai baloldal mély válságát látszik alátámasztani, ill. hogy az újbaloldali képződmények nem biztos, hogy hosszú távon képesek beváltani azon ígéreteiket (lsd.a társadalom igazságosabbá tétele és a politika ill. közélet megtisztítása), melyek miatt annyi választóban éledt újra a demokráciába, a népképviseletbe vetett hit Spanyolországban. Ez a hit most megrendülni látszik, s ez bizony komoly tanulságul szolgálhat más európai baloldali, újbalodali pártok számára.
Tanítani kellene, ahogy PODEMOS (képesek vagyunk)nevű, újbaloldali alakulat 2014-ben néhány hónap leforgása alatt berobbant a köztudatba, én magam még nem éltem át egy politikai alakult ilyen gyors és forradalmi hangulatú berobbanásást a közéletbe. Az emberek az utcán róluk beszéltek, közösségi megosztó oldalakon az egyetlen politikai üzenet az övék volt. Az a forradalmi érzés járta át a választókat, hogy ők is beleszólhatnak a közügyekbe, fiaik, lányaik, rasztásan, elnyúlt pulóvereikben sorsfordító politikát csinálhatnank, létrehozhatják végre az annyira várt, és már nem is remélt igazi népképviseletet. Végre elzavarják, lemossák a politiaki színpadról a régi korrupt, úrizáló, jólfésült néppárti dandyket. Ez az eufória nem tartott sokáig.
Jobboldalról sokan támadták a őket azzal, hogy Venezuela pénzeli őket. Hogy ezek a vádak alaptalanok-e, nem tudom, mindazonáltal Vezetőjüket, Pablo Igleasiát (aktuális "enfant terrible") több alkalommal kapták lencsevégre Venezuelában,amit a venezualai latin szocializmust dícséri. Spanyolország kulturálisan több szállal kötődik Latin-Amerikához, mindig is voltak, mind a jobb- mind a baloldalon a dél-amerikai mintát követők, innen tekintve nem tűnnnek ezek a vádaskadosok nagyon légbőlkapottnak. És természetesen az a tény, hogy pár hónap alatt robbantak be a politikába olyan fiatalok (s kevésbé fiatalok), akik mögött nem állt a gazdasági elit, sőt, büszkén vállaták, hogy a nép gyermekei is szilárdan hírdettek egy "új vörös fordulatot", már önmagában egy ellentmondásos dolog, hisz sokakban felötlött a kérdés, ki is finanszírozza ezt a vehemens indulást.
Ez a társaság nem riadt vissza attól sem, hogy Spanyország legveszélyesebb tűzfészkébe azonnal olajat ne csöpögtessen, nevezetesen a katalán függetlenségi törekvéseknek kedvező alkotmánymódosítást támogassák, a többi párttal szöges ellentétben. Tudnillik hiába tartanak (és már tartottak is) népszavazást Katalóniában a függetlenedésről, amíg nem történik meg az alkotmány módosítása (ami lehetelennek látszik jelenleg), addig az elszakadásra irányulú népszavazások törvénytelenek. (Sőt, amely nacionalista vezető és párt ilyen népszavazást kiír vagy támogat, bűntatőjogi felelősség terheli.) A PODEMOS ilyen puskaporos helyzetben meg merte ígérni, hamis önrendelkezési és álszent demokratikus eszmékre hivatkozva, hogy ha hatalomra kerülnek támagotani fogják egy a függetlenség elnyerésére irányuló népszavazás legitimitását. Ezt a kártyát rajtuk kívül semmelyik más párt nem merte kijátszanani. Én ezt tartom a Podemos legnagyobb politikai bűnének, felelőlenségének.
A választók viszont nemes egyszerűséggel átlendültek ezen a témán, de azon már nehezen teszik túl magukat, hogy gyakorlatilag ezzel a kurucos enfant terrible-i ellenállásukkal lehetetlenné tették, hogy ellenzéki kormány alakuljon. Nem tudtak kormányt alakítani a hagyományos baloldali erők (PSOE stb), szükségük lett volna a POdemos-UNIDOS tmámogatására, de ezt nem kapták meg, ők bizony kamaszosan megvetik a hagyományos erőket és nem szövetkeznek velük. Nem tudott megalakulni tehát a második választások után egy baloldali kormány.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a konzervatív kormány megalakításához nem csak a Podemos kamaszos ellenállására volt szükség, hanem arra is, hogy a szocialisták belső csatározásai miatt a párt ne nemmel szavazzon Rajoy személyét illtően a beiktatáskor, hanem csak tartózkodjon a szavazástól. Ez nagyon fontos tényező volt ,hiszen, ha a hagy számú szocialista képviselő nemmel szavaz, megvétózhatták volna egy újbóli konzervatív kormányt, és akkor egy 3. választást is ki kellett volna írni. (Amire nem hiszem ,hogy lett volna példa Európában) A szocialisták végül az abszolút káosz helyett az ellenzéki munka mellett döntöttek.
Az így kialakult parlament működése nem lesz egyszerű feladat. Ebben bizony részt kell vennie a Podemos kamaszos kis lázadóinak, ez gyakorlatilag egy új feladat nekik. (Bár sokkal nagyobb falatban reménykedtek, tényleg voltak olyan ambícióik, hogy csak ők, az újbaloldal alakít kormányt és abszolút megvalósul a vörös fordulat! Pablo Iglesias egyenesen kormányfőnek festette magát sokszor!)
Már érkeznek a hírek belső viszályaikról, Pablo Iglesias és tág köre nem akarja feladni az utcai harcot, népi vonulatot, konkrét utcai megmozdulásokat szerveznek, helyi sejteket hoznak létre különböző városokban, hogy az utcán, a tereken folytassák ideológiai harcaikat, vitaesteket, filmvetítéseket, népnevelő előadásokat tartanak. (mire is emlékeztet ez engem?) A párton belüli másik erő inkább a konstruktív ellenzéki pártokkal együttműködő parlamenti munkára fókuszálna.
Így történt, hogy saját farkába harapott a kígyó, a várva várt vörös fordulat elmaradt, sok-sok taktikai harc után, újra jobboldali, konzervatív kormánya van Spanyolországnak
